GrayKey: a szürke doboz, ami kinyitja(?) a jelkódvédett iPhone-okat

A hírhedtté vált Apple vs. FBI eset kapcsán felmerült, hogy miért is ért véget olyan hirtelen, teátrális végső összecsapás nélkül a per, amelyben az FBI arra akarta kötelezni az Apple-t, hogy egy esetleges bizonyítékként felhasználható iPhone-nak oljda fel a jelkódját. A hárombetűs ügynökség végül a pletykák szerint talált egy szolgáltatást, amelynek segítségével az Apple hozzájárulása vagy segítsége nélkül is “feltörhették” a gyanús iPhone-t. Akkor az a hír terjedt el, hogy a szövetségiek valószínűleg a Cellebrite cég szolgálatait vették igénybe, akikhez el kellett vinni a készüléket, hogy ki tudják azt nyitni.

Tavaly év végén, novemberben, azonban egy másik megoldás híre is felröppent. A GrayKey névre hallgató eszközről képek is terjednek az interneten: egy minimális formatervezéssel rendelkező, szürke, nagyjából 10 x 10 x 5 cm-es doboz, amiből mindössze két Lightning-kábel vezet ki. Egyszerre tehát két készüléket lehet csatlakoztatni hozzá, amelyeket – a Malwarebytes blog névtelen informátora szerint – körülbelül két perc után le is lehet húzni.

Tovább olvasom

iSamurai iPhone szerviz akció

Kiszivárgott egy hangfelvétel az Apple-től – a kiszivárogtatással kapcsolatban

A napokban kiszivárgott egy hangfelvétel, amelyben az Apple az alkalmazottait figyelmezteti, hogy fejezzék be a belső, titkos információk kiszivárogtatását a jövőbeli tervekről. Ugye azért érezzük ebben az iróniát? 🤓 Az elbocsájtás veszélye mellett a cég felvetette a potenciális jogi beavatkozás és a büntetőjogi felelősségrevonás lehetőségét is a szivárogtató munkatársakkal szemben.

A vállalat kiszivárgott hangfelvételéből megtudhatjuk, hogy tavaly 29 embert kaptak el bennfentes információk kiadásával, és közülük 12-t le is tartóztattak. Az Apple szerint ezek az emberek nem csak a jelenlegi munkájukat veszítik el, de a későbbiekben sokkal több nehézségbe fognak ütközni, hogy máshol találjanak munkát.

Tovább olvasom

iSamurai iPhone szerviz akció

Okostelefon-függőség? Tony Fadell szerint az Apple-nek lépnie kell

Az Apple egykori ügyvezetője és az iPod atyja, Tony Fadell szerint az Apple-nek közelebbről is meg kellene vizsgálnia az okostelefon-függőség problémáját, hogy megakadályozzák a készülékek egészségtelen mértékű használatát. Napjainkban elég komoly problémát jelent a telefon túlzott használata, ami sok esetben függőséghez is vezethet, főleg fiatal korban.

Okostelefon-függőség

Sokaknak rögtön a közösségi oldalak jutnak eszükbe, mikor az okostelefon-függőségről hallanak, de valójában itt többről van szó. Fadell szerint az iPhone megjelenése óta mindenkinek megváltozott az élete és jó, hogy bárhol és bármikor tudunk emailezni, üzenni, vásárolni vagy épp más szolgáltatásokat igénybe venni, viszont sokszor akaratlanul is többet használjuk ezeket a funkciókat, mint kellene.

Tovább olvasom

iSamurai iPhone szerviz akció

100 millió forintra bírságolta a GVH az Apple-t a Wi-Fi-asszisztens funkció kapcsán

A mai nappal a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) jogsértőnek ítélte, hogy az Apple nem nyújtott tájékoztatást a fogyasztóknak a Wi-Fi-asszisztens funkció egyes, lényeges jellemzőiről.

A Wi-Fi-asszisztens funkciót az Apple még az iOS 9-ben vezette be, tehát már harmadik éve használhatjuk. A problémát az okozza, hogy a funkció alapértelmezetten bekapcsolt állapotú, így az az adatforgalom miatt adott esetben többlet költséget eredményezhetett a felhasználó számára. Erre korábbi cikkünkben már fel is hívtuk olvasóink figyelmét, de a GVH a bírság mellett most kötelezi a céget arra, hogy az iOS sokkal egyértelműbben tájékoztassa a felhasználót a funkcióról, például a készülék beállításakor.

Tovább olvasom

iSamurai iPhone szerviz akció

Rendelj ételt a megújult NetPincér alkalmazással, bárhol, bármikor!

A hétköznapi rohanásban sokszor érezzük úgy, hogy semmire sincs időnk. Menni kell dolgozni, bankba, a gyerekért az iskolába/oviba, majd a nap végén vásároljunk be és még mondjuk álljunk neki főzni is valamit, hogy legyen vacsora. Lássuk be, azért ez fárasztó. Teljenek azonban bármilyen pörgősen is a napjaink, egy dolgot biztosan nem hanyagolunk el: az evést. Mert enni kell, ugyebár… 😏

NetPincer

Előfordulhat azonban, hogy annyira elszalad az idő a teendőkkel, hogy az étel készítésére marad a legkevesebb időnk, vagy pusztán egy lusta hétvégén nem szeretnénk az alapanyagokkal vesződni. Ha minden kötél szakad, a NetPincér napokban megújult alkalmazása kiváló alternatívát jelent azokra az esetekre, amikor a nagy rohanás közepette szeretnénk gyorsan bekapni valamit, de akkor is segítségünkre lehet, ha valami igazán pikánsra vágyunk, és van időnk kivárni a szállítást.

Tovább olvasom

iSamurai iPhone szerviz akció

Sokszor akár 8 hónap is lehet, mire a kezünkbe kerül egy-egy új Apple termék

Az Apple előszeretettel mutat be új termékeket megszokott időpontokban. Ilyen az őszi iPhone rajt, vagy a most  következő WWDC 18, ami június elején lesz, bár utóbbinál kevésbé számíthatunk új hardverekre.

iPhone X Tim Cook

Egyre többször történik meg az is, hogy bemutatott termék utána hónapokig nem kapható, arról nem beszélve, hogy ha meg is jelenik, annyira keveset gyárt az Apple, hogy utána megint hetekig nem kapható. Persze ez azoknak rendkívül jó üzlet, akik külföldről hozzák be a népszerű, de nem kapható termékeket, mert ilyenkor rengeteget tudnak rajta keresni. Az egyszerű felhasználókat pedig szó szerint szívatja a cég, mivel hónapokig várakoztatja őket, azután meg továbbra sem kapható az új készülék vagy kiegészítő. Vegyünk néhány példát az elmúlt évekből.

Tovább olvasom

iSamurai iPhone szerviz akció

macOS: akadozik, strandlabdázik a Kulcskarika (Keychain) kereséskor – íme a megoldás!

A Kulcskarika avagy a Keychain már nagyon régóta benne van a macOS rendszerekben, azonban az iCloud Kulcskarika 2013-ban került bemutatásra a WWDC-n az iOS 7-tel együtt. Először a 10.9 OS X Mavericks-ben debütált ez a funkció, amit mára már a legtöbben az iPhone által ismernek.

iCloud Kulcskaria, Keychain

Az iCloud Kulcskarikában tárolhatjuk a Safari által elmentett jelszavakat, illetve Wi-Fi információkat, bankkártya adatokat, a tanúsítványainkat. Ez az eszközeink között szinkronizálódik, és így számítógépen is könnyedén használhatjuk, ha Mac-ünk van. Ennek a beállítását az iOS alatt az iCloud alatt találjuk meg Kulcskarika néven, természetesen az adatok titkosítva vannak, ha még nem kapcsoltuk be, érdemes. Developer kollégával egy ideje már szitkozódtunk a Kulcskarika miatt, mivel macOS alatt az abban való keresésben sokszor akadozott a rendszer, megállt és akár több percet is várni kellett egy-egy jelszó kimásolására. Végül találtunk rá megoldást!

Tovább olvasom

iSamurai iPhone szerviz akció

Kezünkben a Griffin Powerblock vezeték nélküli töltő iPhone-hoz

Az iPhone 8, 8 Plus és iPhone X megjelenése után már több vezeték nélküli töltőről is írtunk, amelyek mind megbízhatóak, viszont nem mindegyikük képes a gyorstöltés támogatására. Akinek viszont ez is fontos, annak ideális eszköz lehet az új Griffin Powerblock vezeték nélküli töltő, amely nem utolsósorban még jól is néz ki.

Griffin Powerblock

Korábban már írtunk az Anker PowerPort Qi vezeték nélküli töltőjéről, amit idáig előszeretettel használtam, viszont van pár hiányossága, ami miatt nem sikerült teljesen megszeretnem. Noha a Griffin Powerblock még csak pár napja van nálam, sokkal jobban meggyőzött. Nézzük is, mivel tud többet!

Tovább olvasom

iSamurai iPhone szerviz akció
iSamurai iPhone szerviz akció

Elérhető az iOS 11.4, a watchOS 4.3.1 és a tvOS 11.4 második béta verziója

Két héttel a legutóbbi béták megjelenése után az Apple elérhetővé tette az iOS 11.4, a watchOS 4.3.1 és a tvOS 11.4 második fejlesztői bétáját.

Az iOS 11.4 beta 2 természetesen OTA frissítésként is elérhető a fejlesztői béta profil telepítése után; a watchOS 4.3.1 beta 2 szokás szerint az Apple Watch appban jelent meg a Szoftverfrissítés menüpontban, a béta profil telepítése után; a tvOS 11.4 beta 2 az iOS-hez hasonlóan OTA használatával telepíthető a fejlesztői készülékekre; a macOS High Sierra esetén pedig eddig nem érkezett új verzió, arra várhatóan két nap múlva számíthatunk.

Tovább olvasom

iSamurai iPhone szerviz akció